Van egy lány, Fiona. Nem gyerek már, de eddig halogatta a felnőtté válást. Most viszont tragédia történik: szüleit elveszíti egy balesetben. A gyászmunka rémes: hozzá kell nyúlni a lakásban minden tárgyhoz, mindent át kell nézni. Az apja holmijai között különös iratokra bukkan – kiderül, hogy birtokokat örökölt a világ végén. Egy városi lánynak felfoghatatlan ez a hír, és mivel egyébként sincs miért maradnia az üres lakásban, nekiindul, hogy felfedezze magának a helyet, amelyről azelőtt sosem beszéltek neki.
Történetünk itt indul. Egy utazással. Egy megérkezéssel. Egy távoli, kopár, északi szigettel, messze benn az óceánon, ahová egy teherhajóra felkéredzkedett rémült fiatal nő érkezik az éjszaka közepén. Tél van, mindenütt sűrű köd – és a ködből kibontakozó idegenek: az új barátai.
Fiona sorra kifaggat mindenkit, és lassacskán világossá válik számára: egész eddigi életében hazudtak neki. A megbolygatott múlt pedig felkavarodik a köddel együtt, és hamarosan az életét fenyegeti.
A háttérben egy régi történet háborúról, kémekről, vesztesekről és árulásról – előttünk pedig egy mai: a felnőtté válásról, a felelősségről, az elhallgatásról. Arról, hogy hogyan mállik semmivé az, amit gyerekfejjel megingathatatlannak hittünk. És hogy ez igazából még nem katasztrófa: hanem egy napfelkelte ígérete. Ha észnél vagyunk.
14 éven felülieknek!
Történetünk itt indul. Egy utazással. Egy megérkezéssel. Egy távoli, kopár, északi szigettel, messze benn az óceánon, ahová egy teherhajóra felkéredzkedett rémült fiatal nő érkezik az éjszaka közepén. Tél van, mindenütt sűrű köd – és a ködből kibontakozó idegenek: az új barátai.
Fiona sorra kifaggat mindenkit, és lassacskán világossá válik számára: egész eddigi életében hazudtak neki. A megbolygatott múlt pedig felkavarodik a köddel együtt, és hamarosan az életét fenyegeti.
A háttérben egy régi történet háborúról, kémekről, vesztesekről és árulásról – előttünk pedig egy mai: a felnőtté válásról, a felelősségről, az elhallgatásról. Arról, hogy hogyan mállik semmivé az, amit gyerekfejjel megingathatatlannak hittünk. És hogy ez igazából még nem katasztrófa: hanem egy napfelkelte ígérete. Ha észnél vagyunk.
14 éven felülieknek!
“Azt mondták később, hogy azért éltem túl, mert amikor kimásztam a partra, azonnal vizet ittam. A hideg-fagyos levegő majdnem teljesen száraz, a tenger meg sós – de hogy én rögtön édesvizet ittam egy pocsolyából, azon múlt minden. Nem annyira értettem, amiket magyaráztak – csak ennyit: egyedül én éltem túl. A többiek meg a legénység... nem kerültek elő. Az volt a szerencsém, hogy én kinn voltam a fedélzeten – kérdezték is, mit csináltam egyedül odakinn. Éjszaka. Próbáltam elmagyarázni, hogy én sejtem, hogy mi történhetett, és hogy én tudom, hogy mi ez az átok. Hogy mi volt a parancs, amit a szigeten sziklába véstek, és hogy ki öldöste ott sorra az embereket… Amikor hónapokkal később végül eljöttem Ullapoolból, az utolsó napon a kikötőmester azt mondta: ő jól ismerte őket, és még hinne is nekem – de hát nem lehet bizonyítani semmit. Erre én, hogy de hát beszéltem vele, és szinte beismerte – és erre a kikötőmester, hogy: hazudhatott is. Nem tudhatom.
Elmondom újra, hogy hogy volt. Lehet, hogy nem vagyok mindenben igazságos – ahol nem voltam ott, azt csak elképzelni tudom. De nem hiszem, hogy tévedek. Így volt, így kellett lennie. November volt…”
Elmondom újra, hogy hogy volt. Lehet, hogy nem vagyok mindenben igazságos – ahol nem voltam ott, azt csak elképzelni tudom. De nem hiszem, hogy tévedek. Így volt, így kellett lennie. November volt…”